Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Bírságveszélyt jelent a VÉDA élesítése 2016-03-14 16:45:44 Gödöllő közvetlen közelében nincs fix telepítésű traffipax, de Pest megyében négy „kockázatos” pont van
Bízza az adóhivatalra a jövedelemadó bevallást! 2016-02-05 10:29:21 Az erre jogosultak február 15-ig kérhetik a NAV közreműködését. Az igényt bejelentő nyomtatvány a gödöllői ügyfélszolgálaton is leadható
Verhető riválisokat kapott a Gödöllői SK 2016-01-22 11:23:18 Január negyedik hétvégéjén indul a Pest megyei nagypályás műfüves focibajnokság. Szász Ferenc csapata hazai környezetben játszik
Megújult épületből vezérlik a bűnüldözést Gödöllőn 2015-12-03 15:41:35 A korszerűsítésre elköltött pénz közel 94 százalékát az EU állta, az ORFK 14 és fél, a Pest megyei főkapitányság 2,6 millió forinttal segítette a beruházás megvalósulását